yes, sir.

2011-08-27T18:38:00.000+02:00

írta: natsu
pár: Kamenashi Kazuya x Akanishi Jin
bétázva: yui talán xd
összefoglaló: Kamenashi Kazuya egy kissé görbe este után olyan helyzetbe kerül, amihez egyáltalán nem fűlik a foga

Minden este újra és újra...

Nem is igazán tudom, mikor kezdődött ez az egész. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kénytelen vagyok azt csinálni amit ő mond.
Azt hiszem, talán egy tavaly nyári estén kezdődhetett, egy születésnapi party után, amikor természetesen őt ünnepeltük. Ki mást? Kicsit iszogattunk, kicsit talajrészegek lettünk, még én is, holott nekem ez sose volt szokásom, de ez már lényegtelen.

Akkor hajnalban arra eszméltem fel, hogy valaki a nadrágot rángatja rólam. Ahogy szétnéztem, nem láttam senkit, csak egy kócos hajcsomót magam előtt, de mikor kitisztult a kép, a vodkás üveg kiesett a kezemből. Ott, hajnalban, a fal mellett a vodkától ragacsos parkettán szeretkeztünk. Nem is szeretkeztünk, inkább szexeltünk. Ő csak baszott - érzelmek nélkül- én meg élveztem - igazi érzelmekkel.

Ez az állapot talán egy fél éve tart. Kényszerít arra, amit nem akarok. Most is, a parkettán ülve figyelem, ahogy a kanapén terpeszkedve iszik valamit, az alkohol szaga facsarja az orrom. Hirtelen leteszi a poharat az asztalra, majd int egyet felém aztán a nadrágja felé. Felhívás a keringőre, röhögnöm kell. Mit is tehetnék...?

- Igenis, uram.

Follow me prológus

2011-08-21T18:59:00.002+02:00

írta: yui
pár(ok): Kamenashi Kazuya x Tanaka Koki, kicsi kameda, akame, junda, ryopi, pin...
bétázva: talán natsu xd
összefoglaló: Kamenashi Kazuya egy hivatásos fotós de, mint minden fotósnak neki is meg kell szenvednie a konkurenciával és az emberek kívánságaival.

Az élet egy kiszámíthatatlan könyv, amit hosszú évtizedek után tudunk csak ki olvasni. Rengeteg akadályt állít az ember elé az írója, és ahol csak tud egy váratlan csavart alkot, hogy semmi se legyen könnyű.

Mindenki átnézet, rajta és csak annyit mondtak neki, hogy egy kisebb városi csapatba fog megöregedni baseball játékosként. Lenézték és nem vártak tőle sokat mikor az anyja meghalt. A nő mindig bátorította és mellette volt.

Vajon, ha még ma is élne itt tartana? Ha nem a pályán edzett volna még késő este is… akkor meg tudta volna védeni az anyját a betörőktől.

- Rendben, akkor még húsz kép és kész vagyunk – utasította a modellt, aki levette vállairól a puha fürdőköpenyt és a vászonra lépet, hogy kövesse a fotós utasításait.

- Remek, köszönöm a munkát – meghajolt és egy lágy mosoly kíséretébe gyorsan a szobájába menekült.

Szerette a munkáját, mindennél jobban és az anyja halála óta hivatásos fotós lett belőle. Persze előtte is volt egy kis turista fényképezőgépe, amivel próbálkozott, de akkor még csak a baseballnak szentelte minden életét.

Halk kopogás után egy szőke hajú férfi lépett a szobájába, hogy megzavarja nyugalmát. Beletúrt hajába, majd lassan mögé lépkedett. Lehajolva átölte a fotós nyakát és egy lágy csókot nyomott annak arcára.

- Kamenashi-san ma igazán kitettél magadért – kuncogott a férfi a fülébe majd hátra hajtotta a fejét és egy csókot lopott.

#001. The Diary of an AkaKame fanboy

2011-08-11T02:00:00.000+02:00

írta: gina84@lj
fordította: natsu
bétázva: nem volt
egyéb: mivel kicsit hosszú fic, ezért több részre bontva teszem fel :) ez az első. az esetleges fogalmazási hibákért bocsi, de nem volt átnézve.
összefoglaló: Yokoyama Yuu igencsak meglepődik, amikor az egyik napon egy rózsaszín füzetet talál az asztalán. Hogy aztán mi sül ki ebből...

A füzet pink volt, a borítóján csillogó szívekkel és halálfejekkel díszítve, Yokonak pedig ötlete sem volt, hogy kinek juthatott eszébe összekeverni ezt az ő dolgaival. Az egyik reggel találta az asztalán az öltözőjükben, és szerencsésen el tudta rejteni a többiek kíváncsi szeme elől, pont akkor, amikor hallotta, hogy kinyílt az ajtó, és Ryo sötét hajjal keresztezett napbarnított arca bukkant fel az ajtóban. Egy pillanattal később intett neki, majd a szokásos, nyüzsgő munkanap, a próbák és az egyéb kötelezettségek elérték, hogy Yoko teljesen elfelejtkezzen az említett tárgyról.

Csak késő délután, amikor a munka véget ért, Yoko ismét rábukkant a füzetre, ahogy a fiókjában matatott a kocsikulcsa után. Mivel egyedül volt az öltözőben, Yoko elővette a naplót és jó alaposan szemügyre vette. Az édes pinkség után felfedezte, hogy az oldalak üresek. Soha senki nem írt bele.

Hirtelen körülnézett, és megpróbálta gyorsan kitalálni, hogy hogyan is lehet az, hogy ő találta meg a -mindenekelőtt RÓZSASZÍN- füzetet. Lehet, hogy csak Ryo egyik vicce, persze, hogy lehet... de, Yoko őszintén nem tudta elképzelni, hogy a nagy Nishikido Ryo elmegy egy boltba, hogy egy lányos, csili-vili füzetet vegyen, így a gondolatot azonnal ki is söpörte a fejéből.

Sóhajtott, miközben a táskájába lökte a naplót, és kiment. Már egy kicsit késő volt, és a barátaival is találkoznia kellett még az este, és a múzsájának pedig örökre titoknak kell maradnia.

Mégis, a füzet volt az egyetlen dolog, amire Yoko gondolni tudott, miközben a lift felé sétált. Lehet, hogy csak balesetből került az asztalára. A füzet, mivel szembetűnően rózsaszín volt, irritáló lányos-látszólag-emos matricákkal a borítóján, elbizonytalanította abban, hogy a tulaja a jimusho épületén belül tartózkodna. Végül is, a Johnny'sos srácok mind furán gondolkoztak.

Bár, a rózsaszín miatt eszébe jutott Tegoshi Yuya is, akire Yoko röhögve gondolt. A fiú mindig viselt valami rózsaszínt mostanában. Legalábbis, Yoko így vette észre. De, persze tudta, hogy tévedhet, nem szokta Tegoshit vizsgálgatni.

Egyáltalán nem.

Ahogy elhaladt Kamenashi Kazuya mellett, kicsit meghajolt az udvarias köszönés miatt, és Yokonak úgy kellett elnyomnia a kuncogását, hiszen, például Kamenashi-kun mindig farmert viselt egy rózsaszín pólóval, aminek az elején egy nagy, csillogó halálfej volt. Yoko, miközben a liftre várt, megpróbált a lehetséges találkozóira, és nem a rohadt füzetre koncentrálni. Úgy döntött, kilöki azt a haszontalan dolgot az első kukába, amit meglát az utcán. Neki már volt egy naplója, és még ha nem is használta, semmi esetre sem akart ilyen nevetséges dolgot, mint például azt, ami a táskája belsejében van.

- Tehát, úgy gondolod, ezt kéne tennünk?

Ismerős hangot hallott a legközelebbi sarkon, de először nem ismerte fel, csak nézte, ahogy a fénylő számok lassan változnak a csukott liftajtó felett.

- Már mondtam, tutira jó lesz ez így - válaszolta egy másik hang, Yoko pedig oldalra döntötte a fejét, miközben összeráncolta a homlokát. Biztos volt benne, hogy mindkét fülével hallja őket. Hallotta, ahogy mindkét hang káromkodik. Csak nem tudta, hogy kik azok.

De ahogy a beszélgetés folytatódott, Yoko szemei fokozatosan lettek egyre nagyobbak és nagyobbak, majdnem leestek a fejéről. Végül, ahogy a lift végre leérkezett és az ajtó lassacskán kinyílt, Yoko némán átkozódott, és sajnálta, hogy nem maradhat tovább, hogy egy kicsit többet hallhasson... mindent.

Amint beült a kocsijába, előszedte a naplót és egy tollat halászott elő a hátsó ülésről, amin a ruhák, CD-k és fontos iratok rendetlensége halmozódott.

Yoko hirtelen leblokkolt, és egy percig elkezdett vacillálni, miért is csinál teljesen mást, mint amit tervezett, hogy kukába dobja azt a szemetet. Végül, a keze remegni kezdett, ahogy kinyitotta a füzetet, és elkezdett írni az első oldalra a lehető leggyorsabban; Yoko félt attól, hogy akár egy szót is elfelejthet abból, amit hallott.

AkaKame ma találkozott a jimushoban!!
Együtt!
Kamenashi először vonakodott, miért!?
A beszélgetésük kicsit kétértelmű volt, de meggyőző!
Valami folyik közöttük
Akanishi elég ravasz
Talán szórakozni akar Kamenashival
Ki gondolta volna, hogy ez ennyire lesújtó?

~°~

- Tehát, úgy gondolod, ezt kéne tennünk? - kérdezte Kame Jint, mikor találkoztak egy üres folyosón.

Már késő volt, csak egy-két ember lézengett a folyosókon, a legtöbb öltöző már üres volt. Kame az előbb futott össze Yokoyama-kunnal, de a másik úgy tűnt siet, tehát nem volt senki, aki hallhatná most őket. Ő és Akanishi-kun nem találkozgattak a munkahelyen kívül, mert Jin általában Yamapihez ment haza, és se Jin, se Kame nem akarta kockáztatni, hogy a barátjuk rájöjjön, mi folyik köztük.

- Már mondtam, tutira jó lesz ez így - forgatta meg a szemét Jin, majd szélesen rámosolygott Kazuyára.
- De, ha Yamapi megtudja...
- Gyere ide! - Jin közelebb lépett, és átkarolta a másik vállát. A tizennyolc éves Kamenashi már megszabadult a nevetséges, bozontos szemöldökétől, és a hajának is tisztességes alakja volt végre, nem állt össze-vissza mindenféle irányba, és a hangját is hosszabb ideig lehetett eltűrni, de, amit Jin néha elfelejtett, az az, hogy Kazuya egész évben hiába alíg változott, belülről teljesen más lett. - Persze, hogy megtudja... egyszer majd, végül is - nevette Jin -, de addig szeretnék jól szórakozni, és azt szeretném, ha velem lennél, oké?

Kame az ajkába harapott, és minden lehetőséget átgondolt, Yamapi és a vezetőség haragjáról, ha rájönnek a dolgokra. De ahogy Jin szemei rászegeződtek könyörögve, huncutan és kissé örömködve az ötlettől, hogy ők ketten megtegyék, ezt így együtt Kame egyáltalán nem tartotta ésszerűnek.

Annak ellenére, hogy a legelvárhatóbb az volt, hogy valaki legalább egy kicsit is ésszerű legyen itt, mivel köztudott tény volt, hogy Yamashita-kun nem igazán volt olyan típus, aki élvezett bármilyen különc meglepetést a szülinapján - és Jin ötlete volt kibérelni egy sztriptíztáncost Yamapi születésnapi bulijára, Kame elvárásainak megfelelően ez TELJESEN túlmutatott a különcség minden formáján. De mivel Jin nem hagyta, hogy lebeszéljék erről, Kame abban a helyzetben találta magát, ahol szemmel tarthatja ugyan, de tenni nem tehet semmit.

Nem merte egyedül hagyni a legjobb barátját ez után.

- Oké - Kame végül legyőzötten felsóhajtott -, tehát ezt fogjuk csinálni. De ne felejtsd el, hogy azt mondtam, ha valaki, BÁRKI a jimushoból rájön erre rólad és rólam, rohadt nagy pácban leszünk!

Jin vigyorgott. Tudta, a kezdetektől tudta, hogy Kazuya a végén belemegy az ötletbe. Mégis boldog volt, egyébként. - Megjegyeztem~ - azzal Jin rávetette magát a másikra, szorosan átölelve őt, szinte összetörve a kisebbet a határozottságával és erejével.

- Hé, össze akarsz törni engem? - Kame felsikkantott, amikor Jin szorosan köré fonta a karjait.

- Dehogy. Csak próbálom kifejezni a végtelen szeretetem és hálám, Kame-chan - vigyorgott rá.

A közeledő liftet jelző csilingelő hang szakította meg a pillanatot, és Jin olyan gyorsan ugrott el Kamétól, mint amilyen gyorsan az előbb rávetette magát. A falhoz lapult, olyan messze Kamétól, amilyen messze lehetett a szűk folyosón. Mindketten a hang felé fordították a fejüket, idegesen várva, hogy valaki kiszálljon a liftből, de senki nem jelent meg.

Kazuya részben megkönnyebbülve fújta ki a benntartott levegőjét.

- Zseni vagyok, ugye? - Jin vigyorgott.

- Természetesen - Kame próbálta nem elfojtani a hangjában érződő szarkazmust. - Élvezd a briliánsságod, baka, mert Pi hamarosan ki fog téged végezni. Viszlát holnap~ - bólintott egyet köszönésképpen, majd mindkét kezét a farmerjának zsebébe süllyesztette és otthagyva a másikat, egyedül indult haza.

~°~

Yoko a következő hetekben végig Akanishin és Kamenashin tartotta a szemét, de balszerencséjére semmi sem történt - kivéve a felröppenő pletykát, miszerint Yamashita-kun születésnapi partyja túlságosan is durva volt. Mindketten úgy viselkedtek mint általában, nem volt több titkos randevú a jimusho sötét sarkaiban, sajnálatára.

A rózsaszín tömb oldalai lassacskán kezdtek tele lenni rövid jegyzetekkel, miszerint Jin és Kame együtt várakozik a bejárat előtt munka után, de néha csak az egyikük várt a másikra. Többször volt, hogy Kame inkább Koki-kunnal volt, míg Jin társasága főként Yamapi volt, vagy hébe-hóba Ryo.

Ahogy a hetek lassan hónapokba fordultak, Yoko már majdnem feladta, és elismerte, hogy talán túlreagálta az első alkalommal.

De aztán megtörtént.

És még egyszer.

Miután olyan sok oldalt elvesztegetett olyan kisebb bejegyzésekkel, miszerint Akanishi és Kamenashi együtt ebédel a jimusho kávézójában vagy egyszer-egyszer egy lopott pillantásra összeakadt a tekintetük, Yoko ismét reménykedni kezdett.

Akanishi Kamenashi válla köré fonta a kezét!

Egy hét múlva még egy.

Akanishi talán randizott a hétvégén
Köszönet Koki-kunnak, hogy lekopott, és ezt mindenki előtt hangosan kimondta :D
Talán Kamenashival randizott!?!?

És végül, egy decemberi délutánon, Yoko meglátta a jelet, aminek már szinte elvesztette a reményét, hogy valaha is tanúja lehet. Útban az öltözője felé, számtalan fiatal sráccal találkozott, mint mindig. Sem a füzet, sem a titkos küldetés nem járt a fejében abban a pillanatban.

Aztán ott volt.

Pont a szeme előtt.

Kamenashi keze Akanishi fenekén nyugodott, és Akanishi ahelyett, hogy leszidta volna a fiatalabbat a szemtelensége miatt - ami egyébként nála természetes reakció -, csak vigyorgott, és megbökte Kamenashi vállát. Egyikük sem gondolt arra, hogy több banda is köréjük gyűlt. Úgy tűnt, Akanishi-kun mond valamit, de a távolság miatt Yoko nem hallott egy szót sem. Nem is ez volt neki a fontos.

Kamenashi keze. Akanishi fenekén. Végig.

Kell erre több szó?

Egy pillanatig Yoko csak egy helyben állva próbálta feldolgozni, amit látott.

Nos, Kamenashi-kun jól ismert szokása volt mások fenekét tapizni (Ueda-kun mesélhetne erről, ugye?), de ez most más volt. Mivel az utóbbi időben Kamenashi-kun kerülte Akanishi-kunt.

Egyszerűen minden más volt, mikor a két érintett Kamenashi és Akanishi volt.

Nem várva semmi másra, Yoko az öltözőbe sietett, kikapta a táskájából a rózsaszín naplót, és keresett magának egy csendes helyet, hogy írjon a tömbbe. Míg az oldalakat lapozgatta, amikor megpillantotta az utolsó bejegyzésének dátumát. Több mint egy hónapja nem írt már semmit - de úgy tűnik, a várakozás most megtérült.

Kamenashi tapizta Akanishi fenekét nyilvánosan!!!! *O*
AKAKAME KIBASZOTTUL LÉTEZIK!!!
Kellenek még bizonyítékok
MOST!!!!!!

aaaaa

yes, sir.

Follow me prológus

#001. The Diary of an AkaKame fanboy